Kezdőlap Čiovo

Čiovo

Az Adria-i tenger Közép Dalmáciai partszakaszán található a kis Čiovo sziget. Ezen a szigeten található Trogir egy része is, az óvárost és a szigetet egy felvonóhíd köti össze. A sziget kelet felé szinte Split-ig terjed, déli része pedig a Solta-szigetig. Čiovot valamikor "Bua" - szigetnek is nevezték, a rengeteg kígyó miatt, amelyek valaha ott éltek, de ma már nem kell tőlük tartani. A sziget Magyarország történelméhez is kapcsolódik, ugyanis IV. Béla királyunk itt is bujkált a tatár üldözés során.

A Čiovo sziget 28,8 négyzetkilométeren terül el, a legmagasabb pontja, a Rudine domb, amely 217 méter. A sziget déli része magasabban helyezkedik el, míg az északi fele lankásabb. A sziget fekvésének köszönhetően védi Trogirt és a Kaštela-i öblöt is a viharos széltől, a bórától. Čiovo növényvilága mediterrán, magyalt, mirtuszt és tujaféléket is láthatunk itt. Az északi részt éri jobban a bóra, ezen a részen, leginkább a tűlevelű és a citrusféle növényzet él. A Čiovo-n élők leginkább olívát, fügét, citrusféléket, szőlőt és mandulát termesztenek. A szigeten több kisebb település is található, mint például Čiovo, Arbanija, Žedno, Okrug Gornji, Okrug Donji, Slatine és Prizidnica. A szigeten számos öbölnél fürdőzhetnek a turisták, a legismertebbek közülük: a déli parton lévő Uvala Duga, Tatinja és Movarštica, az északi részen pedig az Arbanija és a Slatine. A sziget keleti fele már kiépült, főként a Saldun-öböl környéke. Azt is érdemes megemlíteni, hogy 1888-óta a szigeten működik a Trogir-i hajógyár.

Strandok >>>

Látnivalók >>>

Čiovo települési

Arbanija

Arbanija egy közkedvelt üdülőfalu, amely a sziget északi részén fekszik, Trogir városközpontjától mindössze 4 km-re, észak-keleti irányba Slatine-tól. Arbanija-ban mindössze 500 lakos él, az itt nyaralás leginkább azok számára ajánlott, akik szeretnének megszabadulni a nagyváros zajától és élvezni szeretnék a gyönyörű tájat és a kitűnő strandlehetőségeket. A falu környékén varázslatos strandok vannak, amelyek partjain erdők vannak. Aki csendes, nyugodt helyen szeretne fürdőzni, az a part mentén lévő kis öblök közül válogathat.

Bušinci

Bušinci a sziget déli részén található, közvetlenül Okrug Donj mellett. A kis turistaparadicsom, 6 km-re található Trogirtól. Varázslatos rálátás nyílik innen a közép-Dalmáciában lévő szigetekre, mint például: Brac-ra, Hvar-ra, vagy Šolta-ra. A turisták, itt sok kis kavicsos strandon fürdőzhetnek és napozhatnak, de nem messze található a Milićevo-strand, ahol a lubickoláson kivül, számos szórakoztató programon is részt lehet venni. Akár egy búvár tanfolyamon is részt lehet itt venni, de fitness klubok, illetve teniszpályák is vannak, sőt, még jet-ski-t is lehet bérelni. A strandolás és sportolás után, pedig szórakoztató programokon is részt vehetünk, mint például a klapa estek.

Mavarštica

Mavarštica egy kis falucska és lagúna, amely a sziget déli részén terül el, 1 km-re Okrug Donji-tól és 5 km-re Trogirtól. A lagúnából varázslatos kilátásban gyönyörködhetünk, amely a Solta és a Brac szigetekre nyílik. A tengerparton sok kis öböl van, ahol a lagúna vize kicsi, sekély, így a kisgyermeke családok is nyugodtan fürdőzhetnek. A falucska tökéletes hely a családi nyaralásokhoz, ha nem programokra és szórakozásra vágyunk, hanem csöndre és néhány pihentető napra a természet lágy ölében.

Okrug

Okrug a Ciovo sziget nyugati részén fekszik. A településnek két része van: Okrug Gornji (felső) és Okrug Donji (alsó). A település a sziget “fővárosa”. A fürdőzésen kívül itt sok más program vár a turistákra. Hajó kirándulásokon is részt lehet venni, amelynek fedélzetéről megtekinthetjük a szigetvilág szépségeit. A tengerparton jet-sky is bérelhető, de a motorcsónak vontatta siklóernyőzés is kipróbálható. Akik a vízalatti világ szépségeire kíváncsiak, azok búvárkodhatnak is.

Slatine

Slatine a Čiovo-sziget észak-keleti részén fekszik. Ez a kis halászfalucska, Trogirtól 8 km-re található, Kaštela-öböl, a Marjan-félsziget, Splittel átellenes oldalán. Az itt élő lakosok, a turizmuson kivül, halászatból és mezőgazdálkodásból élnek, így itt mindig friss halételeket kóstolhatunk meg. Slatine környékén sok kis sekély lagúna található, a strandok sziklás partszakaszok, de kavicsosak is vannak. A strandok egy része a kisgyermekes családok számára is alkalmas, mivel nem mélyül gyorsan a víz, a partokon pedig fenyőfák biztosítják a hűsítő árnyékot. Slatine-ból minden nap indul hajókirándulás a közelben lévő szigetekre, a nyári turista szezon folyamán pedig a Slat-i-Split-i kompjáratot is igénybe lehet venni, de Split-be és Trogira autóbusszal is el lehet menni, így akár a környező városokat is meg lehet tekinteni a nyaralás folyamán.

Žedno

A Čiovo-szigeten mindössze egyetlen település található, amely nem közvetlenül a tenger partján terül el, hanem a sziget belsejében, ez Žedno. A település fekvésének az az előnye, hogy innen kiindulva könnyen feljuthatunk a 217 méter magas Rudine-csúcsra, amely a Čiovo-sziget legmagasabb pontja.

Miševac

Miševac egy strandjairól közismert turista település, közel, mindössze 3 km-re Trogirtól. Miševac tengerparti részein számos, kedvelt strand található, mint például Uvala Duga, Tatinja és Movarštica. A kavicsos strandokon nem csak a gyermekek játszhatnak önfeledten, köszönhetően a kristálytiszta víznek és az enyhén mélyülő víznek, hanem a vízisportok szerelmesei is hódolhatnak kedvenc időtöltésüknek, mint például a víz alatti halászat.

Čiovo történelme

A Čiovo-sziget már az ókorban is lakott volt, ez onnan tudható, hogy már a rómaiak is ismerték Boa (vagy Buva, Bua) néven. A középkorban karantén szigetként működött, ide telepítették azokat akik leprában szenvedtek. A XV. században menekültek érkeztek a szigetre, akik a kontinentális településekről menekültek ide a törökök elől. Nagyjából ebben az időszakban kezdett kiépülni Trogir városa is a sziget szemközti partján is.

Exit mobile version