A Njivicében nyaralók nem fognak unatkozni, hiszen számos szabadtéri rendezvényen vehetnek részt, ahol zenével, például klapa koncertekkel és egyéb szórakoztató programokkal várják a turistákat. A tenger irányába egy sétány indul a városi strand végétől, ahol a nyári időszak alatt a fúvós zenekarok vonulnak fel.

Njivice tökéletes hely a nyaraláshoz, azok számára, akik kellemesen szeretnének eltölteni néhány napot, távol a nagyvárosi nyüzsgéstől és inkább a természet szépségeit, a ragyogó kék tengert és a napsütést szeretnék élvezni a szabadságuk alatt.

Strandok

A falu központjában egy kikötő van, amelynek mind a két felén strandok vannak. A strandok partszakaszai kavicsosak, de betonozott részek is vannak. Itt zajlik az élet, mivel a partokon számtalan kávézó és étterem van, így aki csendes fürdőzőhelyre vágyik, az inkább a Njivice körül lévő kis öblöket válassza.

Njivice történelme

A Krk sziget egyik legfiatalabb falva Njivice, így a fejlődése is leginkább a turisztikai fejlődés elején kezdet beindulni. Az első írásos dokumentum, amelyben Njivice nevét említik, 1474-ből, Frangepán János idejéből származik. A régészeti leletek szerint a falu viszont már régebben létezett, ezt bizonyítják falu a határában talált római korból fönnmaradt romok is.
1710-ben megemlítik a “Beli Kamik”, olaszul “Villa di sasso bianco”, vagyis a “Fehér szikla villa” létezését. A lakosok a halászatból, olíva termelésből, fakitermelésből illetve szarvasmarha tenyésztésből éltek az elmúlt századokban, egészen a turizmus megjelenéséig. 1930-ban épült fel az első szálloda Njvicében, a “Luka”, amelyet ma már Jadran-nak nevezek, ekkor vette kezdetét a turizmus és a gazdaság fellendülése is. Az első szálloda megépülése után a villa Dinka folytatta a sort.